Irodaépület

Irodaépület


A felújított Páva utcai zsinagóga, a hozzákapcsolt új épületszárnnyal, mely az emlékközpont irodáinak ad helyt, a modern és a klasszikus építészetet ötvöző kivételes együttest alkot.

 

 

 

A belső kertből, az "Elveszett közösségek tornyán" keresztül közelíthetők meg a kiállítási termek. A földszinten előadóterem, csoportfoglalkozásokra alkalmas termek, levéltár, könyvtár, kutatóterem, kávézó, az első emeleten pedig az irodák helyezkednek el. Az épületben felvonó segíti a mozgásukban korlátozottak közlekedését, az épület számukra akadálymentesített.

„Ahogy a zsinagóga teljes körű helyreállításánál visszahelyeztük a tóraszekrényt és tóraolvasót, eredeti állapota szerint rekonstruáltuk a belső díszítést, úgy zártuk ki vallási jegyek megjelenítését az új épületrészeknél. Ahogy a mózesi páros kőtábla és a páros acélkapu - Seregi György munkája - közötti áthallás már csak az általános érvényű „Ne ölj!” parancsolatot állítja kíméletlen anyagszerűséggel, úgy van helye Köblitz Birgit zsidó ünnepek analógiával készített gyönyörű ablakainak az új imateremben és semmi ilyen ráutalásnak az új épületrészeken.”

Mányi István építész

share