Filmes modulok

A romák ma, Magyarországon

Gondolatébresztő dokumentumfilm: Jobb a Fradi…
(Rendező: Szirmai Norbert, Fekete Doboz Roma Média Iskola)
Beszélgetés a rasszizmusról és a kisebbségi létről.
Időtartama: 90 perc

Kirekesztés és manipuláció

A két bemutatásra kerülő dokumentumfilm döbbenetes szociálpszichológiai kísérletekről szól.
Az egyik híressé vált csoportlélektani kísérletben elemi iskolás gyerekekkel, a másikban pedig önként jelentkező egyetemistákkal elhitetik, hogy az a csoport, amelyekbe ők tartoznak, nagyszerű emberekből áll, míg a másik csoport tagjai mind alávalók, ellenségek… Pillanatok alatt elszabadul a pokol…
Záróbeszélgetés arról, hogy mennyire könnyű manipulálni, és egymás ellen uszítani embereket.
Időtartama: 90 perc

A társadalmi előítéletek

Konfliktushelyzet és az emberi viselkedésminták: segítők, elkövetők és közömbös szemlélődők.
Vetítés, majd beszélgetés A potyautas német– dokumentumfilm alapján.
Időtartama: 90 perc

Az erőszak létformái

Beszélgetés a mai fenyegető társadalmi jelenségekről, Salamon András „Meséld el gyermekeidnek…!”c. filmje alapján.
Időtartama: 90 perc

Közösség és csoportnyomás

Filmnézés és beszélgetés a zárt közösség, az uniformizálódás és a manipuláció veszélyeiről, a Hullám című film kapcsán.
Időtartama: 180 perc (másfél órás film + másfél órás interaktív foglalkozás)

share