Holokauszt-emlékművet avattak a szegedi Dóm melletti parkban

A Szegedi Zsidó Hitközség és a Szeged-csanádi Egyházmegye közös szervezésében készített emlékművet avattak a holokauszt szegedi áldozataira emlékezve 2014. július 17-én a Fogadalmi templom parkjában. Forrás: MTI


TripAdvisor elismerés

A Holokauszt Emlékközpont 2014-ben újra elnyerte a világ egyik legnagyobb független, utazók véleményeit és értékeléseit gyűjtő, publikáló honlapjának kiváló minősítését.


Sikeresen zárult az emlékközpont nyári tábora

Mintegy 17 pedagógus és diák vett részt a Holokauszt Emlékközpont 10. nyári táborán, mely a Feszítő kérdések címet kapta.


Haraszti György: Hágár földjén: a kezdetektől az ország három részre szakadásáig

Publikálva: MTA BTK Történettudományi Intézet, 2014.

Az MTA BTK Történettudományi Intézete jelentette meg a Pannóniától Magyarországig - A magyarországi zsidóság annotált kronológiája az előidőktől napjainkig című könyvsorozat első kötetét. Prof. Haraszti György történész, a könyv szerzője Hágár földjén: a kezdetektől az ország három részre szakadásáig címet adta az 1541-ig terjedő időszakot felölelő, sorozatindító kötetnek.


Emlékévi tematikus vezetések | A zsidó vagyon elrablása - Chorin Ferenc, a Weiss család

A Chorin és Weiss család számára a német megszállással - és a zsidónak minősülő vagyon elkobzását elrendelő határozatokkal - minden megváltozott. A vállalatok családi vezetéséről - mind magyar mind német részről - többé szó sem lehetett. Milyen egyezséget kötött Chorin Ferenc a németekkel és mi lett a család és a vállalatok további sorsa? Erről hallhatnak a 2014. augusztus 31. 15 órakor induló tematikus tárlatvezetésünkön.


[csend] - Egy Holokauszt kiállítás a Ludwig Múzeumban

A Holokauszt témájának kortárs művészeti ábrázolására vállalkozik a Ludwig Múzeum július 11. és szeptember 28. között látható [csend] - Egy Holokauszt kiállítás című tárlata.


A holokauszt zenész áldozatairól nyílt kiállítás Kecskeméten

A holokauszt áldozatainak emlékére – Kodály tanítványok, muzsikus kortársak címmel nyílt meg 2014. július 14-én este Gerő Katalin szobrászművész kiállítása a Kodály Intézetben, a Kodály Fesztivál keretében.


Emlékműavatás és kiállítás Bonyhádon

2014. július 2-án emlékművet avattak Bonyhádon a Soha többé Soá Alapítvány és Bonyhád Város Önkormányzata kezdeményezérére a bonyhádi zsidók elhurcolásának 70. évfordulója alkalmából.