HA SZERETNÉD, HOGY MEGÉRTSENEK,
IGYEKEZZ MEGÉRTENI MÁSOKAT!

Ha egy közösség előítéletekkel szemlél egy másik közösséget, ha nehezen viseli a másságot, az idegenséget, ebben nincs semmi meglepő. Ettől még kölcsönösen előnyös együttműködést folytathatnak. Szeretniük nem kell egymást. Ennek az együttműködésnek az egyik eleme lehet sokak szerint a politikai korrektség, a píszí, amely minimalizálni igyekszik a vallási, kulturális, etnikai stb. közösségek megsértését. Fontos lehet a türelem mint szemléleti mód: az, hogy eltűrjük egy másik közösség a mienkétől eltérő fizimiskáját, hagyományait, szokásait, értékeit. Én úgy gondolom, hogy a megértés a leghatékonyabb. Ha megérted, hogyan működnek mások, milyen értékek és érdekek vezérlik őket, lehetőséget kapsz, hogy a velük való együttműködésben mindkét fél megőrizhesse, méltósággal viselhesse identitását. Ennek a gondolatnak a mentén válogattam össze húsz filmet. Lehet, hogy elsőre furcsának tűnik az én filmajánlóm: egymástól távoli műfajokat vonultat fel, keverednek benne a rétegfilmek és a tömegfilmek, különböző korokban, helyzetekben bomlanak ki a történetek, van közöttük vidám, szomorú, groteszk, mozifilm és televíziós sorozat. Csupán az a közös bennük, hogy feltesznek három megkerülhetetlen kérdést:

KI VAGYOK ÉN? KI VAGY TE? MI KÖZÜNK EGYMÁSHOZ?
RÉZ ANDRÁS
filmesztéta, író,
kommunikációs
szakember


Tanít, ír, lapot szerkeszt,
reklámokat talál ki,
WERK Akadémiát csinál.

KÖTETEK:
Köldök(2009)
Mozibubus(2006)
Orr(2004)
Válogatott szorongásaim(2003)
A szelek háza(1989)

FORGATÓKÖNYVEK:
Linda
Angyalbőrben
Kaland az élet
Tükörgömb
56 csepp vér
share

Évadokon át

MIÉRT ÉPPEN ALASZKA? (NORTHERN EXPOSURE)

Rendezte: 
Daniel Attias

Amerikai tévésorozat, amely 1990 és 1995 között hat évadot, összesen 110 epizódot ért meg. Egy new yorki zsidó orvos és egy kitalált alaszkai kisváros közösségeinek konfliktusairól és a kölcsönös elfogadás lehetőségéről szól.

MAFFIÓZÓK (THE SOPRANOS)

Amerikai tévésorozat, amelyet 1999 és 2007 között sugároztak. A hat évad 86 részt foglal magába. New Jerseyben játszódik. Egy olasz gyökerű maffia-család históriája, amelyben nemcsak az értékrendek ütköznek, hanem gyakran az erkölcs és a törvény is.

Az idegenek köztünk vannak

E.T. (E.T.: THE EXTRA-TERRESTRIAL)

Rendezte: 
STEVEN SPIELBERG, 1982

SÖTÉT ZSARUK 1-2 (MEN IN BLACK 1-2)

Rendezte: 
BARRY SONNENFELD, 1997, 2002

DISTRICT 9

Rendezte: 
NEILL BLOMKAMP, 2009

Eltörött világ

SCHINDLER LISTÁJA (SCHINDLER’S LIST)

Rendezte: 
STEVEN SPIELBERG, 1993

AZ ÉLET SZÉP (LA VITA È BELLA)

Rendezte: 
ROBERTO BENIGNI, 1997

ÉLETVONAT (TRAIN DE VIE)

Rendezte: 
RADU MIHĂILEANU, 1998

A NAPFÉNY ÍZE

Rendezte: 
SZABÓ ISTVÁN, 1999

SORSTALANSÁG

Rendezte: 
KOLTAI LAJOS, 2005

Ki vagyok én?

KLEIN ÚR (MONSIEUR KLEIN)

Rendezte: 
JOSEPH LOSEY, 1976

START KÉT KERÉKEN (BREAKING AWAY)

Rendezte: 
PETER YATES, 1979

ZELIG

Rendezte: 
WOODY ALLEN, 1983

ISTEN NAGY, ÉN KICSI VAGYOK (DIEU EST GRAND, JE SUIS TOUTE PETITE)

Rendezte: 
PASCALE BAILLY, 2001

Kik vagyunk mi?

HEGEDŰS A HÁZTETŐN (FIDDLER ON THE ROOF)

Rendezte: 
NORMAN JEWISON, 1971

AZ ÉN KIS FALUM (VESNICKO MÁ STREDISKOVÁ)

Rendezte: 
SNICKO MÁ JIŘÍ MENZEL, 1985

AZ ÉN SZÉP KIS MOSODÁM (MY BEAUTIFUL LAUNDRETTE)

Rendezte: 
STEPHEN FREARS, 1985

GYŰLÖLET (LA HAINE)

Rendezte: 
MATHIEU KASSOVITZ, 1995

MACSKAJAJ (CRNA MACKA, BELI MACOR)

Rendezte: 
EMIR KUSTURICA, 1997

Mivé lehetünk?

A HULLÁM (DIE WELLE)

Rendezte: 
DENNIS GANSEL, 2008

Ez a mostani ajánlatom. Ne tekintsd örök ranglistának! A célja is csupán annyi, hogy az itt felsorolt filmekről gondolkodva, vitatkozva megfogalmazd a magad kérdéseit. Vagy akár, hogy összeállítsd a saját filmlistádat.