Könyvek

Ha van nagy mágikus realista regényírónk az biztosan Osztojkán Béla. A cigánytelep lakóinak életét megelevenítő könyv szereplői sok tekintetben rokonai Macondo magányos, hétköznapi és mégis csodálatos hőseinek. A kicsi Mojna varázsos és nehéz élete, élményei és emlékezései, az ötvenes éveket láttató, a jövőbelátás képességével időben táguló regény, roma sorstörténet. Osztojkán Béla, egyik legkiválóbb roma magyar írónk.

Mintha izgalmas bűnügyi regényt olvasnánk... miközben a mű nem csak pamflet a sajtó felelősségéről, hanem bravúros politikai„kiáltvány” is arról, miből születik az erőszak és mit tehet velünk. A mű alapja valóság: 1968-ban egy jobboldali merénylő lelőtte Rudi Dutschke diákvezért. A baloldaliak a jobboldali Springer-konszern bulvárlapjait tartották felbujtónak. Fikcióról van szó, de a hasonlóságok nem véletlenek, nem szándékosak, hanem elkerülhetetlenek.

Egy horvát értelmiségi nő hágai perről írott riportkönyvében kutatja a válaszokat arra, hogy hogyan juthatnak el értelmes emberek, normális társadalomban addig, hogy másokat (szomszédaikat, más vallásúakat, másképp gondolkodó, másnak látszó embereket maguknál alacsonyabb rendűnek és elpusztíthatónak gondoljanak). Mi áll az etnikai tisztogatások hátterében, vannak-e törvényszerűségek. Tudunk-e tanulni az ismétlődő eseményekből, a napnál is világosabb mechanizmusokból. Hogyan lesz a többség által eltűrt és egyre szélesedő gyűlölködésből ugyancsak a többség által eltűrt és kölcsönös öldöklés.

A női írás nem fogja soha teljesen függetleníteni magát az uralkodó vagy hagyományosnak nevezett írásformáktól és irodalmi ízléstől, hanem átformálja és megújítja azt. Ebből a felismerésből születik, hogy (elsősorban nyugatabbra) virágzik a magának teret kiharcoló, teret foglaló nő szempontú irodalom. Az Asszony a fronton párjaként is érdemes elolvasni ezt a különleges könyvet,hogy láthatóvá váljon: a női tapasztalat univerzuma mintegy kiegészíti a férfi tapasztalatok felől megírt vagy azok felől megteremtett univerzumot. A rejtélyes Anonyma napló-regényét akkor kezdte írni, „amikor Berlin először nézett farkasszemet a csatával.” „Aki tudni akarja, milyen volt a háború valójában, az hallgassa meg a nőket”, állította a szépirodalmi jelentőségű műről a Der Spiegel, mikor a napló Németországban, keletkezése után ötvennyolc évvel először jelent meg eredeti formájában.

Ruandai gyilkosok vallanak a népirtás hétköznapjairól. Drámai, tanulságos, kegyetlen, felkavaró könyv. A francia haditudósító dokumentumregényében az afrikai történelem legnagyobb tömegmészárlásáról vallanak a gyilkosok. A ruandai népirtás időben és szellemi értelemben is karnyújtásnyira van tőlünk. A többségi hutuk nyolcszázezer tuszit öltek meg. A népek neve, a földrajzi helyszín és az időpont tetszőlegesen behelyettesíthető. Hiszen ebből a könyvből is az általános emberi (társas) viselkedés örvényszerűségei rajzolódnak ki. Például az, hogy a közösség problémáinak megoldása helyett az egyszerűbb utat választva, hogyan kezdi a többség a vele élő kisebbséget fenyegető ellenségnek érzékelni. Hogyan tesznek meg mindent a politikusok annak érdekében, hogy ezt a gyűlöletet gerjesszék és felhasználják arra, hogy hatalomra ussanak. Hogyan torzul a közbeszéd, és rekeszti ki a stigmatizáltakat. Hogyan teszi őket az indulatok martalékává. Hétköznapi, jóravaló emberek hogyan válnak vérszomjas gyilkosokká, vagy „csak” engedelmes hóhérokká. Nem elég néhányunknak, hanem az emberek többségének kell megértenie, és szembenéznie azzal, hogy az emberi lény mire képes. Már korán, az iskolában meg kellene tanulnunk magunkról mindezeket. Csakis tudatos lelki, szellemi felkészüléssel, a társadalmi jelenségekre való figyelemmel és aktivitással van esélyünk nem belesodródni azokba a szélsőséges helyzetekbe, ahol már sok választás nincs: vagy áldozatok, vagy gyilkosok leszünk.

Ezt a könyvet többnyire még mindig „csak” speciális tankönyvként forgatják, miközben valószínűleg társadalomismeret órákon is lehetne tanítani minden gimnáziumban. Szemlélete alapján pedig általa lehetne érzékenyíteni – szándékosan nem a tanítani kifejezést használom – a kisiskolásokat, hogyan élhetnénk mi emberek együtt. Mert ebből a könyvből megérthető miért élünk együtt úgy, ahogy. A kísérleti szociálpszichológia alapműve olyan társadalmi jelenséget világíthat meg, amely mindannyiunkat foglalkoztat: a konformizmus, az önámítás és önigazolás, az előítélet, a kirekesztés, az agresszió és az erőszak, az emberek közötti vonzalom és ellenségesség, a reklám, a tömegkommunikáció és az internet hatása. Az új kiadás részletesen foglalkozik olyan problémákkal, mint az iskolai erőszak fokozódása, a diszkrimináció rejtett  olyamatai, illetve a szeptember 11-i terrortámadás, és annak politikai, társadalmi és lélektani következményei. Nem csak gondolkodni, de pragmatikus és pozitív  letszemlélet is lehet tanulni a Társas lényből. Olyasmit, hogy nem elég sopánkodni az emberi képességek és lehetőségek végességén, vagy, hogy nem föltétlenül elég a szabadsághoz való komplex viszonyunk filozófiai kérdésein rágódni. Érdemes kísérletezni, és a kísérleteket nem érdemes feladni a kudarcok után sem, hanem új megoldásokon kell törni a fejünket, azért, hogy békességben, és a közösségünkre nézve hasznosan legyünk képesek együtt élni.

Hova vezet a hatalomért való küzdelem? A legártatlanabb formánkban sem vagyunk sem ártatlanok, sem bűntelenek. Hova vezet az erőszak, az önérdek? Miért alapösztön a másik elpusztítása? Értelem, szeretet, társas szerveződés, civilizáció, demokrácia küzdelme a bennünk lakó sötétséggel.

Egy tudatos, alkotó, de alázatos és fáradhatatlan dokumentátor jegyzi fel egyszerű emberek, történetesen cigány emberek élet elbeszéléseit és rendezi elénk egymást követő fejezetekbe. Szeretetet és megértést sugárzó közvetítő és meghallgató. Valóságos sorsokból, a valóság hangjából, a ritkán meghallgatott oldalról gyűjt maradandó üzeneteket.

Toni Morrison első regénye, a Nagyonkék költői társadalomkritika. Kegyetlen szembenézés - elfogulatlansággal és sok szeretettel – az elnyomottak, az üldözöttek térfeléről. Szembenézés esendő társaslény mivoltunkkal. A szerző (Nobel díjas afro-amerikai nő) szülővárosában játszódik Pecola Breedlove története. Pecola azért imádkozik, hogy kék szeme legyen, mert így ő is éppolyan szép és szeretetre méltó lesz, mint a filmvászonra illő, körül rajongott, fehér amerikai kislányok. Az ábrándos tizenegy éves gyerek a kilátástalan szegénységben, a kirekesztettség súlya alatt viszont a legbrutálisabb traumákat éli át. A családon belüli erőszak áldozataként, a társadalom megalázott és elhallgattatott kasztjában járja a felfoghatatlan szenvedés stációit. Morrisonnak köszönhetően mégis „megszólal”, sokak elnémított drámáját fölmutatva.

Hihetetlen és megrázó, ahogy a drámában, a halál torkában, a legmélyebb és legelkeserítőbb igazságtalanság elszenvedésekor is a szépet, a reményt, a többet, az igazat, a jövőt vetíti elénk. Ez Radnóti ajándéka nekünk.