LIBRARIES FOR ALL
A MULTIKULTÚRA TEMPLOMA?
Mondják, a könyvtár a csend és az elmélyülés színhelye, a kultúra temploma. Biztosan így kell ennek lennie modern világunkban is? Az Európai Unió négy tagállama kezdett a Könyvtárak mindenkinek elnevezésű projektbe, hogy az „olvasás templomát” kultúrák találkozóhelyévé változtassa. A közkönyvtárak feladata, hogy az egész közösség szolgálatában álljanak, így a programban részt vevő intézmények olyan közös teret hoznak létre, ahol a bevándorlók megtehetik első lépéseiket a többségi társadalom felé. Ahol megtalálhatják kedvenc újságaikat, könyveiket, és a település is felhasználhatja a lehetőséget, hogy megismertesse őket a befogadó környezet szokásaival. S mondhatnánk, nem kell mindig eredetinek lenni, nem szégyen a jó ügy érdekében ellesni mások tapasztalatait. Az európai projektek gazdái ugyanis nagyrészt amerikai példákra támaszkodtak. A hartfordi nyilvános könyvtár volt az egyik első, amely jogi segítséget nyújtott a menekülteknek és bevándorlóknak – azok anyanyelvén –, füzeteket osztott ki az Egyesült Államokban való letelepedés könnyítésére, angol nyelvtanfolyamokat indított az érdeklődőknek, és könyvek, DVD-k segítségével próbálta megismertetni a várost és környékét a frissen érkezőkkel. Európában négy közintézmény részvételével indult a program. A multikulturális könyvtár megteremtéséhez továbbképzést tartanak könyvtárosok és helyi kisebbségi szervezetek vezetői részére. A cél, hogy mindkét fél tanuljon egymástól, tapasztalataikból pedig útmutató készül, hogy további könyvtárak csatlakozását elősegítsék.
A HDKE ajánlata
IDENTITÁS-JÁTÉKOK
Előítéletek és tények bemutatása, interaktív, önálló gondolatokat ébresztő foglalkozások keretében, a párbeszéd és a tolerancia jegyében a Haver Alapítvány munkatársaival.
TANULJ MAGAD!
„A kurzus segítségével megtanulhatok csehül, és talán jobb munkát is kapok” – mondja egy bevándorló a Prágai Központi Könyvtárban. A nyelvi kommunikáció az elfogadás első és legfontosabb feltétele – véli a projektben résztvevő egyik könyvtáros. Számítógépeket állítottak fel a bevándorlók számára, és ezzel nem várt sikereket értek el. A beilleszkedéssel küszködő idegenek először azért jártak a könyvtárba, hogy a gépek segítségével tartsák a kapcsolatot otthon maradt szeretteikkel. A rendszeres könyvtárlátogatás során aztán szép lassan megismerkedtek a cseh nyelvvel és kultúrával. A számítógépeken a szótárakat közvetlenül az asztalra mentve találták, a kirakott brosúrákba is egyre többen belelapoztak, míg a foglalt gépekre vártak. A könyvtár dolgozói segítségképpen oroszra, ukránra, mongolra, vietnamira, kínaira, angolra és németre fordították a legfontosabb információkat. A rendszeres vendégeknek lassan már nem is lesz szükségük segédeszközökre, hiszen egyre jobban tudnak csehül a Tanulj magad! programnak köszönhetően.
VÉLEMÉNY
Mikor egy bevándorló új országot választ otthonául, szembe kell néznie egy alapvető kérdéssel: igyekezzen-e megőrizni saját identitását vagy inkább azon legyen, hogy a befogadó ország kultúráját megismerje, és ezen keresztül beilleszkedjen az új társadalomba? Szerencsére az elmúlt évek során egyre többen próbálnak egy harmadik úton elindulni, miszerint a bevándorlók az asszimilálódás során úgy ismerkednek meg a befogadó ország kultúrájával, hogy közben nem kell feladniuk saját identitásukat. A Könyvtárak mindenkinek program lényege, hogy katalizátorként felületet biztosítson azok számára, akik ezt a harmadik utat választják. Hiszen a könyvtárak lételeme, hogy a társadalom lehető legtöbb rétegéhez eljuttassák a tudást és ismereteket. Viszont ahhoz, hogy egy könyvtárban ez az alapvető cél megvalósuljon, szem előtt kell tartani, hogy a társadalom plasztikus közeg, melynek összetétele folyamatosan változik. Csehország, Németország, Svédország és Ausztria felismerte, hogy a társadalom szerkezeti változását nagyban befolyásolja a bevándorlók jelenléte és ezért a könyvtárak kiemelt szerepet kaphatnak a bevándorlók integrálásában. A multimédiás eszközök pedig megkönnyítik a befogadó ország kultúrájának megismertetését és közvetítését. Végül, de nem utolsó sorban a könyvtárak olyan közeget biztosítanak, ahol a különböző társadalmi rétegek találkozhatnak, beszélgethetnek és tanulhatnak egymástól és egymásról.
MÓDIS HAJNALKA, 26 éves művészeti menedzser szakos egyetemi hallgató

