Holocaust Közalapítvány

A magyar kormány által 2002-ben életre hívott Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány az 1990-ben társadalmi kezdeményezésre alakult Magyar Auschwitz Alapítvány jogutódja, annak több mint tízéves szakmai munkáját továbbvivő és kiteljesítő szervezet. A közalapítvány célja a holokauszt történetének feltárása, bemutatása és oktatása. A budapesti Páva utca 39. szám alatti intézmény az első állami alapítású holokausztközpont Közép-Kelet-Európában. Állami finanszírozással működik, sokrétű feladatait hazai és külföldi intézmények együttműködésével, valamint magánszemélyek támogatásával valósítja meg.

A közalapítvány kuratóriumának elnöke:
Prof. Dr. Haraszti György

A közalapítvány kuratóriumának tagjai:
Szántóné Dr. Balázs Edit
Drucker Tibor
Frisch György
Dr. Szepes Lászlóné
Dr. Szabó Csaba
Dr. Markó György
Bán Linda
Dr. Szebedy Tas

A Felügyelő Bizottság elnöke:
Dr. Lebovits Imre

A Felügyelő Bizottság tagjai:
Dr. Lacsny Márton
Gorjánác Rádojka
Dr. Domán István
Dr. Bányai László

A közalapítvány kuratóriuma alább is olvasható koncepciójában fejti ki az intézmény tevékenységével kacsolatos alapelveit és küldetését.

share