Megkésett osztálytalálkozó
CD-ROM az Óbudai Izraelita Elemi Iskola történetéről
Magyar nyelvű, egyes szövegei német nyelvűek
Ára: 1990 Ft.
A CD-ROM az 1944-ig működő Óbudai Izraelita Elemi Iskola történetét rekonstruálja harminchárom egykori diák emlékei, fényképek, iratok, dokumentumok és hanganyagok segítségével. A kiadvány iskolatörténeti tanulmánnyal és a zsidó fogalmak magyarázatával egészül ki, tanítási segédanyagként is használható, egyes szövegei pedig német nyelven is olvashatók.A kutatás legfőbb forrása az elbeszélt történelem, ahol nem a történelmi adatokhoz, hanem a túlélők szavaihoz való hűség a cél. Az osztálynévsorok listája, az összegyűjtött dokumentumok valamint a fotógaléria élettörténeteken keresztül világítja meg egy rég nem látott Budapest emlékező arcát. A Frankel Leó úti Budai Körzet segítségével 2008-ban 64 év után 21 vendég részvételével megkésett iskolai találkozóra került sor, melynek során viszontláthatták egymást azok, akik 1944 márciusában, a német megszállást követően elváltak, és mindeddig nem tudtak társaik létezéséről.
A germanista Gombocz Eszter több éves kutatómunkáján alapuló anyag a Holocaust Közalapítvány és a budapesti Goethe Intézet támogatásával jelent meg.
A kiadvány megvásárolható az Emlékközpont könyvesboltjában.





